Beney Zsuzsa: Tündérnóta

Tisza partján elaludtam,
Duna partján fölébredtem.
Nappal hold ezüstje pólyált,
Éjjel nap sütött felettem.

Ringatóztam két karodban,
Pedig én daloltam benned.
Keresgéltél sűrű lombban,
Elbújtam két kék szemedben.

Hópehely, az égig szálltam,
Csillaglány, földig hajoltam.
Tisza partján felébredtem,
Duna partján elaludtam.

Paolo Coelho: "Az igazi bölcsek"

“Az igazi bölcsek lelki nagyságára gondolt. Bölcsekre, akik egész életükben kerestek egy választ, ami nem létezik, és amikor ezt megértették, nem gyártottak hamis magyarázatokat. Attól kezdve egy olyan Univerzumban éltek alázatosan, amiről tudták, hogy soha nem fogják megérteni. De részt tudtak venni benne. És tudták, hogy az egyetlen lehetséges mód az, ha követik a saját vágyaikat és a saját álmaikat – mert így válik az ember Isten eszközévé.
– Akkor minek keresni? – kérdezte.
– Nem keresünk. Elfogadunk. És akkor az élet sokkal intenzívebb és ragyogóbb lesz, mert megértjük, hogy minden lépésünk, az élet minden pillanatában, nagyobb jelentőségű, mint mi magunk. Megértjük, hogy valahol az időben és a térben van válasz erre a kérdésre. Megértjük, hogy van oka annak, hogy itt vagyunk, és ez elég. Hittel merülünk bele a Sötét Éjszakába, beteljesítjük azt, amit a régi alkimisták Személyes Történetnek neveztek, és egészen átadjuk magunkat minden pillanatnak, tudván, hogy mindig van egy Kéz, amely vezet minket: rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e vagy nem.”

Paolo Coelho: "Amikor valaki megtalálja az útját..."

“Amikor valaki megtalálja az útját, nem szabad félnie. Elég bátornak kell lennie hozzá, hogy rossz lépéseket tegyen. A csalódás, a vereség, a csüggedés mind-mind Isten eszköze, hogy általuk megmutassa nekünk az utat.”

Szepes Mária – “Légy önmagad”

“Mindenkit arra tanítok, hogy legyen önmaga, hogy betölthesse azt a feladatot, amire született. Aki kapni akar, annak először adni kell. A gond az, hogy az emberek mindent azonnal akarnak, nincs türelmük végigjárni a fejlődésüknek megfelelő lépcsőfokokat. Holott a földi lét a tapasztalásról kell, hogy szóljon mindannyiunk számára.

Véletlen történések nincsenek. Ha valaki szerencsétlennek érzi magát, akkor is tudnia kell, hogy az események az előzmények tükrében, vagyis okkal történnek. És azt is tisztán kell látni, hogy minden döntésünk jelzés a jövőnek. Ébredni kell ahhoz, hogy önmagunkra találjunk, hogy fényt jelenthessünk a világnak, hogy segíthessünk a Földön.”

Jack Cornfield: A lélek éneke

Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyermek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától számítják. E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a leendő anya először gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja gyermeke énekét.
Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujába, és megtanítja az éneket a leendő apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket. Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel köszöntik a gyermeket.
A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik neki, amikor valami baja esik, ezt éneklik győzelmek, szertartások, felavatások alkalmával vagy a házasságkötési ceremónián. Amikor élete végén szerettei összegyűlnek a halálos ágyánál, utoljára hangzik fel a dal.

Radnóti Miklós: Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon átesem.

Anne Frank naplójából

“…Ilyenkor nem gondolok a sok bajra, csak a szépre, ami még megmaradt. Nagyrészt ebben
rejlik a különbség köztem és anyám között. Az ő tanácsa a búskomorság ellen: – Gondolj rá,
hogy mennyi nyomorúság van a világon s örülj, hogy nincs benne részed! – Én viszont azt tanácsolom: – Menj ki a földekre, a szabadba, a természet ölére, a napfényre, menj ki a szabadba s próbáld keresni a boldogságot magadban és Istenben. Gondolj a sok szépre, ami benned és körülötted megmaradt,
s légy elégedett! Véleményem szerint anya felfogása helytelen, mert mit kezdhet el az olyan ember,
aki beleéli magát a nyomorúságba? Hiszen akkor máris elveszett. Nekem viszont az a meggyőző-
désem, hogy még mindig marad valami szép, a természet, a napsugár, a gondolat szabadsága, amikért élni érdemes. Erre kell felfigyelni, akkor újra magunkra és Istenre találunk, és meglesz a lelki nyugalmunk.
És aki maga boldog, az másokat is boldogít. Akiben bátorság van és önbizalom, az nem pusztul el
a bajban.”

1944. március 7. kedd