Paolo Coelho: "Az igazi bölcsek"

“Az igazi bölcsek lelki nagyságára gondolt. Bölcsekre, akik egész életükben kerestek egy választ, ami nem létezik, és amikor ezt megértették, nem gyártottak hamis magyarázatokat. Attól kezdve egy olyan Univerzumban éltek alázatosan, amiről tudták, hogy soha nem fogják megérteni. De részt tudtak venni benne. És tudták, hogy az egyetlen lehetséges mód az, ha követik a saját vágyaikat és a saját álmaikat – mert így válik az ember Isten eszközévé.
– Akkor minek keresni? – kérdezte.
– Nem keresünk. Elfogadunk. És akkor az élet sokkal intenzívebb és ragyogóbb lesz, mert megértjük, hogy minden lépésünk, az élet minden pillanatában, nagyobb jelentőségű, mint mi magunk. Megértjük, hogy valahol az időben és a térben van válasz erre a kérdésre. Megértjük, hogy van oka annak, hogy itt vagyunk, és ez elég. Hittel merülünk bele a Sötét Éjszakába, beteljesítjük azt, amit a régi alkimisták Személyes Történetnek neveztek, és egészen átadjuk magunkat minden pillanatnak, tudván, hogy mindig van egy Kéz, amely vezet minket: rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e vagy nem.”

Paolo Coelho: "Amikor valaki megtalálja az útját..."

“Amikor valaki megtalálja az útját, nem szabad félnie. Elég bátornak kell lennie hozzá, hogy rossz lépéseket tegyen. A csalódás, a vereség, a csüggedés mind-mind Isten eszköze, hogy általuk megmutassa nekünk az utat.”

Anne Frank naplójából

“…Ilyenkor nem gondolok a sok bajra, csak a szépre, ami még megmaradt. Nagyrészt ebben
rejlik a különbség köztem és anyám között. Az ő tanácsa a búskomorság ellen: – Gondolj rá,
hogy mennyi nyomorúság van a világon s örülj, hogy nincs benne részed! – Én viszont azt tanácsolom: – Menj ki a földekre, a szabadba, a természet ölére, a napfényre, menj ki a szabadba s próbáld keresni a boldogságot magadban és Istenben. Gondolj a sok szépre, ami benned és körülötted megmaradt,
s légy elégedett! Véleményem szerint anya felfogása helytelen, mert mit kezdhet el az olyan ember,
aki beleéli magát a nyomorúságba? Hiszen akkor máris elveszett. Nekem viszont az a meggyőző-
désem, hogy még mindig marad valami szép, a természet, a napsugár, a gondolat szabadsága, amikért élni érdemes. Erre kell felfigyelni, akkor újra magunkra és Istenre találunk, és meglesz a lelki nyugalmunk.
És aki maga boldog, az másokat is boldogít. Akiben bátorság van és önbizalom, az nem pusztul el
a bajban.”

1944. március 7. kedd