Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled,
rubin-téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

1912

"Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek."

Babits Mihály

"... jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." - Antoine de Saint-Exupéry

Élj igazán!

"Csináld azt, amiben szenvedélyesen élőnek érzed magad. Mindegy, mennyire küzdelmesnek tűnik elsőre, találj egy módot arra, hogy megélj abból, hogy igazán élsz. Becsüld meg az egyedi adottságaid, képességeid. Azt csináld, ami megmozgat és összeköt a saját legmélyebb igazságoddal. Sokkal inkább bízz a szenvedélyedben és hogy boldogulni fogsz, mint a kényelemben, a jólétben és mások elisme-
résében, mert a világ összes elismerése üres, ha olyasvalamiért kapod, amiben a szíved nem hisz.
Kitörni az ismertből félelmetes lehet, és elveszítheted azt, amiről azt gondoltad, hogy a tied.

A saját magadról kialakult képeid, amelyekben úgy megbíztál, szétolvadhatnak az újdonság lángjaiban, és valószínű, hogy félelemmel, remegéssel, bizonytalansággal, kétséggel, elutasítással fogsz szembe-
sülni és akár ki is gúnyolhatnak. Lehet, hogy kemény lecke lesz megtanulni, hogy kinyisd magad
a több fájdalomra és az élet kényelmetlenebb lehet mint bármikor… mindaddig, amíg szerelmes
leszel a bizonytalanság mélyen gyökerező kényelmébe és imádni fogod azt a biztonságot, amit az nyújt, hogy olyasmit csinálsz, amiért érdemes élned. Az ismeretlenben fogsz úszkálni, de hatalmas leszel
és élő. Ismét érezni fogod, hogy vér folyik az ereidben, pontosan úgy, mint fiatalkorodban, amikor még nem érted be a kompromisszumokkal teli élettel, az órád nézegetésével és a csendes elkeseredettséged önmagad számára történő megmagyarázásával. Ezt az Élőséget fogod visszatáplálni az alkotásba,
a Jól-Léted folyamatosan áramlik majd hozzád, és igen, jól meg is fogsz élni, jobban, mint gondolnád. Mindegy, mennyi pénzt fogsz keresni, egy megismételhetetlenül egyedi hozzájárulásod lesz a világhoz, olyasmit csinálva, amit senki nem csinál, legalábbis nem úgy, ahogyan Te, valami eredetit és újat hozva létre, visszaadva valamit az életnek, megbecsülve a teljes egyediségedet és a saját tehetséged. Így nem fogod használtnak, mások szolgájának, vagy egy darab fának érezni magad, a kudarctól és szegény-
ségtől való félelmedet felváltja majd az életbe vetett mély bizodalmad, és a másokkal szembeni irigység és cinikusság hirtelen teljesen szertefoszlik."

Jeff Foster

Szalay Balázs: Börtönben

Szállni vágy a lelkem.
Szállni az elérhetetlen felé, a titokzatos éjszakába, az örök fényű, végtelen csillagokba. Átrepülni a keserű fájdalom felett, a rohanó, halált hozó idő, a kétszínű emberek, az álmosolyok, a földhöz ragadt, ostoba korlátok felett.
Nekem szállni vágy a lelkem, feljebb, egyre feljebb. Az élet teljességét akarom, a szabadság határtalanságát, az igaz gondolatokat, az őszinte mosolyokat, az álmodó életek sóhaját és a felfoghatatlan, távoli messzeséget.
A Mindenséget akarom.

(Ezt a verset egy nyári táborban, egy, a faliújságon lógó, fiatal költők verseit tartalmazó füzetből írtam ki Bodajkon, 1997-ben.)
Kép: saját rajz 

Rabindranath Tagore: A kezdet

"Honnan jövök? Hol találtál rám?" - kérdi az újszülött édesanyját.
Az anya egyik szeme sír, a másik nevet, szorosan kebelére szorítva gyermekét, válaszol neki:
"Kincsem, a szívemben rejtőztél, te voltál szívem vágya.
Ott voltál gyerekkorom minden babájában. Amikor reggelente agyagból Isten hasonmását formáztam, te voltál, akit újra és újra kigyúrtam. Isten mellett még te álltál házi oltárunkon. Amikor hozzá imádkoztam, hozzád is imádkoztam.
Minden reménységemben, minden szeretetemben, az életemben, és anyám életében te éltél.
A halhatatlan szellem, aki óvja a házat, a tűzhelyet, tart téged ősidők óta szeretetteljesen keblére szorítva.
Gyerekkoromban, amikor szívem - mint a virág szirma - nyílni kezdett, betöltötted, mint bódító illat.
A te lágy frissességed tette fiatal dalaimat bársonyossá, mint a pirkadat előtt járó harmat fényének csillogása.
Te kis égi lény, kinek a reggel első órájának fénye ikertestvére, hozzám hozott az élet hulláma, és végül az én szívembe helyezett.
Míg arcodat szemlélem, körülleng a rejtély.
Te, aki mindenhez és mindenkihez tartozol, nekem ajándékoztattál!
Félelmemből, hogy nehogy elillanj tőlem, erősen szívemre szorítalak.
Miféle csodát bízott gyenge karjaimra a világ kincsesládája?"

Beney Zsuzsa: Anya dúdolja

Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?

Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.