Beney Zsuzsa: Tündérnóta

Tisza partján elaludtam,
Duna partján fölébredtem.
Nappal hold ezüstje pólyált,
Éjjel nap sütött felettem.

Ringatóztam két karodban,
Pedig én daloltam benned.
Keresgéltél sűrű lombban,
Elbújtam két kék szemedben.

Hópehely, az égig szálltam,
Csillaglány, földig hajoltam.
Tisza partján felébredtem,
Duna partján elaludtam.

Paolo Coelho: "Az igazi bölcsek"

“Az igazi bölcsek lelki nagyságára gondolt. Bölcsekre, akik egész életükben kerestek egy választ, ami nem létezik, és amikor ezt megértették, nem gyártottak hamis magyarázatokat. Attól kezdve egy olyan Univerzumban éltek alázatosan, amiről tudták, hogy soha nem fogják megérteni. De részt tudtak venni benne. És tudták, hogy az egyetlen lehetséges mód az, ha követik a saját vágyaikat és a saját álmaikat – mert így válik az ember Isten eszközévé.
– Akkor minek keresni? – kérdezte.
– Nem keresünk. Elfogadunk. És akkor az élet sokkal intenzívebb és ragyogóbb lesz, mert megértjük, hogy minden lépésünk, az élet minden pillanatában, nagyobb jelentőségű, mint mi magunk. Megértjük, hogy valahol az időben és a térben van válasz erre a kérdésre. Megértjük, hogy van oka annak, hogy itt vagyunk, és ez elég. Hittel merülünk bele a Sötét Éjszakába, beteljesítjük azt, amit a régi alkimisták Személyes Történetnek neveztek, és egészen átadjuk magunkat minden pillanatnak, tudván, hogy mindig van egy Kéz, amely vezet minket: rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e vagy nem.”

Paolo Coelho: "Amikor valaki megtalálja az útját..."

“Amikor valaki megtalálja az útját, nem szabad félnie. Elég bátornak kell lennie hozzá, hogy rossz lépéseket tegyen. A csalódás, a vereség, a csüggedés mind-mind Isten eszköze, hogy általuk megmutassa nekünk az utat.”

Szepes Mária – “Légy önmagad”

“Mindenkit arra tanítok, hogy legyen önmaga, hogy betölthesse azt a feladatot, amire született. Aki kapni akar, annak először adni kell. A gond az, hogy az emberek mindent azonnal akarnak, nincs türelmük végigjárni a fejlődésüknek megfelelő lépcsőfokokat. Holott a földi lét a tapasztalásról kell, hogy szóljon mindannyiunk számára.

Véletlen történések nincsenek. Ha valaki szerencsétlennek érzi magát, akkor is tudnia kell, hogy az események az előzmények tükrében, vagyis okkal történnek. És azt is tisztán kell látni, hogy minden döntésünk jelzés a jövőnek. Ébredni kell ahhoz, hogy önmagunkra találjunk, hogy fényt jelenthessünk a világnak, hogy segíthessünk a Földön.”

Jack Cornfield: A lélek éneke

Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyermek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától számítják. E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a leendő anya először gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja gyermeke énekét.
Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujába, és megtanítja az éneket a leendő apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket. Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel köszöntik a gyermeket.
A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik neki, amikor valami baja esik, ezt éneklik győzelmek, szertartások, felavatások alkalmával vagy a házasságkötési ceremónián. Amikor élete végén szerettei összegyűlnek a halálos ágyánál, utoljára hangzik fel a dal.

Radnóti Miklós: Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon átesem.

Anne Frank naplójából

“…Ilyenkor nem gondolok a sok bajra, csak a szépre, ami még megmaradt. Nagyrészt ebben
rejlik a különbség köztem és anyám között. Az ő tanácsa a búskomorság ellen: – Gondolj rá,
hogy mennyi nyomorúság van a világon s örülj, hogy nincs benne részed! – Én viszont azt tanácsolom: – Menj ki a földekre, a szabadba, a természet ölére, a napfényre, menj ki a szabadba s próbáld keresni a boldogságot magadban és Istenben. Gondolj a sok szépre, ami benned és körülötted megmaradt,
s légy elégedett! Véleményem szerint anya felfogása helytelen, mert mit kezdhet el az olyan ember,
aki beleéli magát a nyomorúságba? Hiszen akkor máris elveszett. Nekem viszont az a meggyőző-
désem, hogy még mindig marad valami szép, a természet, a napsugár, a gondolat szabadsága, amikért élni érdemes. Erre kell felfigyelni, akkor újra magunkra és Istenre találunk, és meglesz a lelki nyugalmunk.
És aki maga boldog, az másokat is boldogít. Akiben bátorság van és önbizalom, az nem pusztul el
a bajban.”

1944. március 7. kedd

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled,
rubin-téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

1912

"Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek."

Babits Mihály

"... jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." - Antoine de Saint-Exupéry

Élj igazán!

"Csináld azt, amiben szenvedélyesen élőnek érzed magad. Mindegy, mennyire küzdelmesnek tűnik elsőre, találj egy módot arra, hogy megélj abból, hogy igazán élsz. Becsüld meg az egyedi adottságaid, képességeid. Azt csináld, ami megmozgat és összeköt a saját legmélyebb igazságoddal. Sokkal inkább bízz a szenvedélyedben és hogy boldogulni fogsz, mint a kényelemben, a jólétben és mások elisme-
résében, mert a világ összes elismerése üres, ha olyasvalamiért kapod, amiben a szíved nem hisz.
Kitörni az ismertből félelmetes lehet, és elveszítheted azt, amiről azt gondoltad, hogy a tied.

A saját magadról kialakult képeid, amelyekben úgy megbíztál, szétolvadhatnak az újdonság lángjaiban, és valószínű, hogy félelemmel, remegéssel, bizonytalansággal, kétséggel, elutasítással fogsz szembe-
sülni és akár ki is gúnyolhatnak. Lehet, hogy kemény lecke lesz megtanulni, hogy kinyisd magad
a több fájdalomra és az élet kényelmetlenebb lehet mint bármikor… mindaddig, amíg szerelmes
leszel a bizonytalanság mélyen gyökerező kényelmébe és imádni fogod azt a biztonságot, amit az nyújt, hogy olyasmit csinálsz, amiért érdemes élned. Az ismeretlenben fogsz úszkálni, de hatalmas leszel
és élő. Ismét érezni fogod, hogy vér folyik az ereidben, pontosan úgy, mint fiatalkorodban, amikor még nem érted be a kompromisszumokkal teli élettel, az órád nézegetésével és a csendes elkeseredettséged önmagad számára történő megmagyarázásával. Ezt az Élőséget fogod visszatáplálni az alkotásba,
a Jól-Léted folyamatosan áramlik majd hozzád, és igen, jól meg is fogsz élni, jobban, mint gondolnád. Mindegy, mennyi pénzt fogsz keresni, egy megismételhetetlenül egyedi hozzájárulásod lesz a világhoz, olyasmit csinálva, amit senki nem csinál, legalábbis nem úgy, ahogyan Te, valami eredetit és újat hozva létre, visszaadva valamit az életnek, megbecsülve a teljes egyediségedet és a saját tehetséged. Így nem fogod használtnak, mások szolgájának, vagy egy darab fának érezni magad, a kudarctól és szegény-
ségtől való félelmedet felváltja majd az életbe vetett mély bizodalmad, és a másokkal szembeni irigység és cinikusság hirtelen teljesen szertefoszlik."

Jeff Foster

Szalay Balázs: Börtönben

Szállni vágy a lelkem.
Szállni az elérhetetlen felé, a titokzatos éjszakába, az örök fényű, végtelen csillagokba. Átrepülni a keserű fájdalom felett, a rohanó, halált hozó idő, a kétszínű emberek, az álmosolyok, a földhöz ragadt, ostoba korlátok felett.
Nekem szállni vágy a lelkem, feljebb, egyre feljebb. Az élet teljességét akarom, a szabadság határtalanságát, az igaz gondolatokat, az őszinte mosolyokat, az álmodó életek sóhaját és a felfoghatatlan, távoli messzeséget.
A Mindenséget akarom.

(Ezt a verset egy nyári táborban, egy, a faliújságon lógó, fiatal költők verseit tartalmazó füzetből írtam ki Bodajkon, 1997-ben.)
Kép: saját rajz 

Rabindranath Tagore: A kezdet

"Honnan jövök? Hol találtál rám?" - kérdi az újszülött édesanyját.
Az anya egyik szeme sír, a másik nevet, szorosan kebelére szorítva gyermekét, válaszol neki:
"Kincsem, a szívemben rejtőztél, te voltál szívem vágya.
Ott voltál gyerekkorom minden babájában. Amikor reggelente agyagból Isten hasonmását formáztam, te voltál, akit újra és újra kigyúrtam. Isten mellett még te álltál házi oltárunkon. Amikor hozzá imádkoztam, hozzád is imádkoztam.
Minden reménységemben, minden szeretetemben, az életemben, és anyám életében te éltél.
A halhatatlan szellem, aki óvja a házat, a tűzhelyet, tart téged ősidők óta szeretetteljesen keblére szorítva.
Gyerekkoromban, amikor szívem - mint a virág szirma - nyílni kezdett, betöltötted, mint bódító illat.
A te lágy frissességed tette fiatal dalaimat bársonyossá, mint a pirkadat előtt járó harmat fényének csillogása.
Te kis égi lény, kinek a reggel első órájának fénye ikertestvére, hozzám hozott az élet hulláma, és végül az én szívembe helyezett.
Míg arcodat szemlélem, körülleng a rejtély.
Te, aki mindenhez és mindenkihez tartozol, nekem ajándékoztattál!
Félelmemből, hogy nehogy elillanj tőlem, erősen szívemre szorítalak.
Miféle csodát bízott gyenge karjaimra a világ kincsesládája?"

Beney Zsuzsa: Anya dúdolja

Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?

Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

Mándy Stefánia: Csak csillag ő, csak látomás

A holdban él, a vízben él,

halak, füvek között.
s csillagszemmel nézdegél
a fellegek mögött.

Lágy hangját hosszan hallani,

s az erdő megremeg,
Sás szárnyai, nád karjai

befonják az eget.

Selyemhaját köd lengeti,

és hogyha elmereng,
a szél fütyülve zengeti

a lombos végtelent.

Csak csillag ő, csak látomás

csak fény a tengeren,
sugárarcát nem látja más,

de fellobog nekem.

És minden este rám ragyog,

kék jácint mosolya.
Egyetlen tükre én vagyok,

nagy ég, milyen csoda

Hogy holdban élt, hogy vízben élt

gyöngy és göröngy között,
mégis eljött a kedvemért

szívembe költözött.

És rajzolgatni álmaim,

most mindig ott lakik
Kibontja éjem tájain

szelíd virágait.

Kosinszky Ágnes: Áldás

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt.
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet,

Hogy lehess meleget adó forrás
A szeretetedre szomjasoknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak.
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged.

Őrizzen hát ez az áldás
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.

ÁMEN

Kiss Anna: Fűszedő

Szedésre érett már a fű,
Borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
Világol kinn a réten.

Talán füvek közt válogat,
Sejtésnyi még az illat,
Álom füvére hogyha lel,
Magának is szakíthat.

Szedésre érett már a fű,
Harmat suhog le róla,
Csücsökre fogja pendelyét
A jó füvek tudója.

Úgy válogat, hogy szóban is
Elsorolja őket,
Igazlátókat, éltetőket,
Lélekcseréltetőket.

Vigyázva, hogy virág is
Hullatlan megmaradjon,
Vének szívében ifjúság
Belőlük hogy fakadjon.

Szedésre érett már a fű,
Borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
Világol kinn a réten.

Müller Péter: Az angyalok súgnak

Előszó helyett elmondok egy történetet.
Ez az én írói hitvallásom.
Megkérdeztek egyszer egy rabbit, akinek nagyapja még a nagy szentnek, Baál Sémnek a tanítványa volt, hogyan kell elmesélni egy történetet.
– A történetet úgy kell elmesélni – mondta a rabbi –, ahogyan azt az én drága nagyapám tette valaha. Béna ember volt. Egész életében alig vonszolta magát. Azon az estén mindannyian a tolószéke köré gyűltünk. Valaki ugyanis megkérte az öreget, meséljen végre valamit az ő csodálatos tanítójáról, akinek a szájhagyomány szerint különös varázshatalma volt… És akkor az én nagyapám így kezdett mesélni:
“Ima közben különös fény öntötte el Baál Sém arcát!… Valósággal világított a homályban. Szeme tágra meredten bámult valahová, de nem minket nézett, hanem a Csodát, amit mi nem láttunk, csakis ő. Mint a holtaké, olyan lett a tekintete. Pupillája óriási fekete lyuk lett, mert a fényt ilyenkor már nem érzékelte. De látott!… Látta a szellemvilág lakóit, Mózest, Illést, és az angyalokat, sőt azt a vakító fény-szeretet hazát, ahol az Örökkévaló, akinek áldott legyen a neve, lakik. Belelátott a Boldogságba, és a Boldogság is látta őt. Szeme meg se rebbent. Hatalmas pupilláiban a látó vakok gyermeki ámulata tükröződött!… S amikor érezte, hogy az Isten meghallgatja… örömében felugrott… magasra csapta
a karjait… Először csak forgott, körbe-körbe, majd szökellni, ugrálni kezdett!…
Mint amikor a gyermekek sasmadarat játszanak, billegő karokkal szárnyalt a semmiben, lábujjhegyen suhant, sőt csizmájának hegye elhagyta a talajt… Igen, repült a szent ember!… Így imádkozott!
És közben azt kiáltotta, de üvöltve: Áldott legyen a neved! Áldott! Áldott! ÁLDOTT!”…
És ahogy mindezt elmesélte az én bolondos nagyapám – folytatta a rabbi –, az ő arca is felragyogott. Szemében megelevenedett a csoda. Magasra csapta csont-bőr karjait, s hirtelen kiemelkedett
a tolószékéből. Meséjének hevében úgy érezte, neki is táncolni kell, ahogy a mestere tette valaha!… És fölállt!… Képzeljétek el, gyerekek!… Életében először fölmagasodott előttünk ez a béna vénember! Most láttuk csak, milyen hatalmas férfi!
És elkezdett táncolni! Kacska ujjaival megcsippentette kalapja szélét, messzire hajította, földhöz vágta a fojtogató selyemsálját, és táncolni kezdett! Először csak meg-megroggyanó lábakkal, mint egy újszülött kecskegida, de ahogy azt kiáltotta, hogy ‘áldott’, a mozdulatai elszabadultak. A legnagyobb döbbenetünkre körbetáncolta a szobát. Kitáncolt az udvarra!… Körbeügette a kerekes kutat, átugrotta a mosóteknőt… És dalolt!… És amikor meséjét befejezte, maga is csodálkozva látta, hogy e percben kigyógyult a bénaságából!… Örökre… Így kell a történeteket elmondani – fejezte be a rabbi.
Az emberek döbbenten hallgatták.
Szinte érezték, hogy meséjének különös ereje van.
De egy valaki azért mégis töprengve állt. És amikor a többiek elcsendesedtek, azt kérdezte tőle: 
– Ezt értjük, rabbi. Értjük, hogy a szónak, ha a lelkünk mélyéről mondjuk ki, gyógyító ereje van.
Azt is, hogy a te nagyapád nem egy régmúlt eseményre emlékezett, hanem megidézte a nagy
Baál Sém szellemét. Ahogy te is megidézted most a nagyapádat közénk. Éreztük, hogy itt van velünk. De hogy van az, rabbi, hogy a te öreged annyi éven át sohasem beszélt a tanítójáról, és ezalatt béna, nyomorult emberként élt?… Miért épp azon az estén kezdett mesélni? Miért nem tíz vagy húsz évvel azelőtt?… Meggyógyulhatott volna.
A rabbi hosszú ideig nem felelt.
Szemét félig lehunyta, mint aki befelé figyel, majd azt mondta:
– Meg kell várni, míg az angyalok súgnak.
 
Müller Péter: Örömkönyv

Indián vers

Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.

Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért,
és azért a kalandért, hogy életben vagy.

Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e a fájdalmamat és a fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd,
vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni az extázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak és emlékezzünk
emberi mivoltunk korlátaira.

Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz.
Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e s ez által megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik,
és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni az életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e a kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva
mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!

Nem érdekel, hol élsz és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után megviselten,
sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.

Nem érdekel, ki vagy és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.

Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál.

Oriah Hegyi Álmodó indián törzsfőnök