Anne Frank naplójából

“…Ilyenkor nem gondolok a sok bajra, csak a szépre, ami még megmaradt. Nagyrészt ebben
rejlik a különbség köztem és anyám között. Az ő tanácsa a búskomorság ellen: – Gondolj rá,
hogy mennyi nyomorúság van a világon s örülj, hogy nincs benne részed! – Én viszont azt tanácsolom: – Menj ki a földekre, a szabadba, a természet ölére, a napfényre, menj ki a szabadba s próbáld keresni a boldogságot magadban és Istenben. Gondolj a sok szépre, ami benned és körülötted megmaradt,
s légy elégedett! Véleményem szerint anya felfogása helytelen, mert mit kezdhet el az olyan ember,
aki beleéli magát a nyomorúságba? Hiszen akkor máris elveszett. Nekem viszont az a meggyőző-
désem, hogy még mindig marad valami szép, a természet, a napsugár, a gondolat szabadsága, amikért élni érdemes. Erre kell felfigyelni, akkor újra magunkra és Istenre találunk, és meglesz a lelki nyugalmunk.
És aki maga boldog, az másokat is boldogít. Akiben bátorság van és önbizalom, az nem pusztul el
a bajban.”

1944. március 7. kedd

Szalay Balázs: Börtönben

Szállni vágy a lelkem.
Szállni az elérhetetlen felé, a titokzatos éjszakába, az örök fényű, végtelen csillagokba. Átrepülni a keserű fájdalom felett, a rohanó, halált hozó idő, a kétszínű emberek, az álmosolyok, a földhöz ragadt, ostoba korlátok felett.
Nekem szállni vágy a lelkem, feljebb, egyre feljebb. Az élet teljességét akarom, a szabadság határtalanságát, az igaz gondolatokat, az őszinte mosolyokat, az álmodó életek sóhaját és a felfoghatatlan, távoli messzeséget.
A Mindenséget akarom.

(Ezt a verset egy nyári táborban, egy, a faliújságon lógó, fiatal költők verseit tartalmazó füzetből írtam ki Bodajkon, 1997-ben.)
Kép: saját rajz