Mándy Stefánia: Csak csillag ő, csak látomás

A holdban él, a vízben él,

halak, füvek között.
s csillagszemmel nézdegél
a fellegek mögött.

Lágy hangját hosszan hallani,

s az erdő megremeg,
Sás szárnyai, nád karjai

befonják az eget.

Selyemhaját köd lengeti,

és hogyha elmereng,
a szél fütyülve zengeti

a lombos végtelent.

Csak csillag ő, csak látomás

csak fény a tengeren,
sugárarcát nem látja más,

de fellobog nekem.

És minden este rám ragyog,

kék jácint mosolya.
Egyetlen tükre én vagyok,

nagy ég, milyen csoda

Hogy holdban élt, hogy vízben élt

gyöngy és göröngy között,
mégis eljött a kedvemért

szívembe költözött.

És rajzolgatni álmaim,

most mindig ott lakik
Kibontja éjem tájain

szelíd virágait.